Civil Times

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tudományos Diákkör lapja

“Az egyetemi évek az útkeresésről szólnak, és az egyik út a tudásé. A tudást tanulással lehet megszerezni. A tanulás szükségszerű velejárója a törekvés, a próbálkozás és a „kevés” érzetétől való félelem, amellyel meg kell küzdeni. Ehhez, mint minden küzdelemhez, bátorság kell, hit és lelkesedés. Az úton, amelyen járunk, időnként nem látunk senkit, sem előttünk, sem mögöttünk. Bár néha az az érzésünk támadhat, hogy egyedül vagyunk, ez soha nincs így. Az egyedüllét érzése lehet csüggesztő, lehet félelmetes. Ezért nagyon fontos, hogy akik ugyanazon az úton haladnak, lássák egymást, láttassák magukat is a többiek számára. Ez biztatást ad és a közösség örömét. Ez a lap erről szól.”

Recent Submissions