A kábítószer-függőség büntetőjogi szabályozásának kritikája

Abstract

A Büntető Törvénykönyv1 hatályos szövege a kábítószerrel visszaélés elkövetői között különbséget tesz a tekintetben, hogy a bűncselekményt kábítószer-függőként követik-e el, avagy sem: A törvény a kábítószerfüggő elkövetőt látványosan enyhébb elbírálásban részesíti. A kábítószerfüggő elkövetőkre vonatkozó speciális rendelkezéseket beiktató 1998. évi LXXXVII. törvény 1999. március 1-jén lépett hatályba. A törvény miniszteri indokolása rögzíti, hogy a módosítás az akkor hatályos büntetőjogi szabályozás alapját képező kriminálpolitikai tétellel – nevezetesen, hogy a büntetőjognak eltérő módon kell kezelnie azokat, akik maguk is részben áldozatoknak tekinthetők, és azokat az elkövetőket, akik a bűncselekmény haszonélvezői – továbbra sem kívánt szakítani. A fenti alaptételt a kábítószeres tényállásokra alkalmazva abból indult ki, hogy a büntetőjog valójában kizárólag a függő fogyasztó számára kívánja a diverzió (elterelés) lehetőségét biztosítani. Ugyanis ez az az állapot, amelyben valaki már egyértelműen áldozatnak tekintendő. A kábítószer- függőtől pedig világosan meg kell különböztetni a kábítószert pusztán élvezni akaró fogyasztót. A függő és nem függő kábítószer-fogyasztók közötti differenciálást megteremtő Btk. módosítás számos előnyt hozott a függőknek, azaz pontosabban azoknak az elkövetőknek, akiket a jogalkalmazó kábítószer-függőnek minősít. A Btk. új, privilegizált tényállása lett a kábítószerfüggő személy által elkövetett kábítószerrel visszaélés. A függőre vonatkozó kedvezőbb szabályozás egyrészt a büntetési tétel drasztikus jelentős csökkenését jelentette, miközben a nem függőre vonatkozó büntetési tételkeret felső határaként megjelent a legsúlyosabb szankció, az életfogytig tartó szabadságvesztés. Amíg egy nem függő személy jelentős mennyiségű kábítószerre, illetőleg bűnszervezet tagjaként, vagy megbízásából elkövetett forgalmazó típusú elkövetési magatartására (kínálás, átadás, forgalomba hozatal, kereskedés) e módosítás eredményeképpen a Btk. 1999. március 1-jétől már tíz évtől tizenöt évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés büntetést írt elő, addig egy függő elkövető esetében – ugyanilyen elkövetési magatartást vizsgálva – még jelentős mennyiségű kábítószer esetén is öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés vált kiszabhatóvá.2 Másrészt, a törvény a függő elkövető fogyasztó típusú elkövetési magatartásait – a privilegizált tényállás alapesetét – vétségként rendelte büntetni. Ez szintén számos új előnyt jelentett, hiszen ha a bíróság vétség miatt szabadságvesztést szabott ki és az elítélt nem visszaeső, annak végrehajtási fokozata a vétségre figyelemmel nem börtön, hanem fogház lett.3 Harmadrészt, a büntetési tételkeretek enyhülése magával hozta az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesülés időpontjának korábbi bekövetkeztét. 4 Meg kell említeni továbbá azt is, hogy a Btk. általános szigorítása ellenére is a függő fogyasztó számára fennmaradt az elterelés, a büntetőjogi következmények alóli mentesülés lehetősége azáltal, hogy az 1999. március 1-jén hatályba lépett Btk. 282/A. § (6) bekezdése büntethetőséget megszüntető okokat biztosított számukra.5 Mindezek alapján látható, hogy a büntetőeljárásba terheltként bekerült elkövető számára a legkedvezőbb, ami vele történhet az, hogy őt a hatóság kábítószerfüggőnek tekinti és cselekményére az enyhébb szabályokat alkalmazza. A hivatkozott miniszteri indokolásban foglaltak több szempontból is vizsgálatra szorulnak. Nem vitatom természetesen a jogalkotó azon jogát, hogy meghatározza, mely magatartások ellen a büntetőjog milyen eszközével, milyen mértékben kíván fellépni, ugyanakkor álláspontom szerint ez kizárólag olyan tartalommal történhet, amely alkalmas arra, hogy előre mozdítsa a büntetési célok megvalósulását. Elsődlegesen meg kell vizsgálni, hogy a Btk. kábítószeres tényállásai 1998. évi módosításának kiindulási alaptétele helytálló-e. Kizárólag áldozatnak tekinthető-e a függő, elválasztható-e olyan élesen egymástól a kábítószerből hasznot húzók és a kábítószer áldozatai, ahogyan azt a miniszteri indokolás megteszi? Egyáltalán, ki kábítószerfüggő? Hiszen nem vitás, ha ilyenek a szabályok, minden kábítószeres bűncselekmény elkövetői „szeretnének függők lenni”. Ha a kábítószer-függőség mibenlétének kérdésre nem tudunk olyan választ találni, amely a jogbiztonság követelményeinek megfelel, a törvénymódosítás koncepciója már alapjaiban megdől. Ha a kérdésre egzakt, a jogállami követelményeknek megfelelő válasz adható, abban az esetben további vizsgálatra szorul, hogy a kábítószerfüggőkre vonatkozó privilegizált tényállás eredményezte – a nem függő személy ugyanolyan cselekményéhez képest kirívóan – enyhe elbírálásnak mennyiben van létjogosultsága, arra is figyelemmel, hogy a függőség kialakulását szükségképpen hosszabb, vagy rövidebb kábítószer-fogyasztás – azaz a büntetőjog által büntetni rendelt magatartás megvalósítása – kell, hogy megelőzze. A dolgozatban bemutatom a kábítószer-függőség meghatározásának és megállapításának néhány problémáját, a jelenlegi törvény alkalmazásának egyes nehézségeit, továbbá megvizsgálom, milyen megoldással lehetne ezeket megszüntetni, vagy legalábbis jelentősen csökkenteni.