Kuckó, könyvtár, (élet)katalógus: a Z(árolt) könyvtől az E-könyvig
Valóságos Könyvtár – Könyvtári Valóság
zárolt könyvek
e-könyv
történeti áttekintés
technikai fejlődés
Abstract:
Egy humaniórákban tevékenykedő szakember esetében a könyvtárakhoz fűződő fejlődése lényegében
életpályájának tükre. A hazai és külföldi könyvtárakkal kapcsolatos tapasztalataiból kirajzolódik,
hogyan alakult ki olvasási és kutatási stratégiája, és miként körvonalazódott koncepciója
a műveltségről és tudásról. Írásomból kitűnik, hogy mindez nemcsak egy könyvfüggő egyed
természetrajza, hanem egy nemzedéké is, sőt – kortörténet. A nemzedékeken keresztül öröklődő
műveltség szinte epigenetikusan épül a jelenbe, és ez az örökség (Kelet-Európában különösen)
társadalmi kataklizmákkal és mikrotörténelmi sérülésekkel terhes.
A könyvtárakkal kapcsolatos emberek és terek kapcsolódási hálózata is jellemző erre a több
mint hatvan évre. Szólok a betiltott Z-s, azaz zárolt könyvekről, majd a könyvtári rendszerváltásról
is. Áttekintésem a családi könyvtártól kezdődik, és a nyilvános kölcsönkönyvtárakon keresztül
jut el a ma is szakmai inkubátorok szerepét játszó fővárosi nagykönyvtárakhoz. A nemzedékem
számára sokáig elérhetetlen nagy hagyományú külföldi könyvtárak, különösen az amerikaiak a
határtalan tudás élményét hozták meg, ugyanakkor a könyvszűke létrehozta a helyi, saját gyűjtésű,
de intézményi elhelyezésű szakmai kiskönyvtár létrehozásának igényét. Még a történelminél
is átütőbb technikai fejlődés elvezetett az internet virtuális terében elhelyezett globális könyvtárhoz,
amelynek általános hozzáférése aktív demokratizáló szerepet játszhat, ha nem lesz az üzleti
világ martaléka. Írom ezt egyelőre öt e-könyv kiadójaként és egy további szerzőjeként („Miről is
szólnak azok a könyvek?”, 2020).