A könyvtár ma: valóság, tárgyak, digitális dokumentumok

Abstract

Karinthy Ferenc a Nemzeti Múzeum épületében működő könyvtárról írva felidézi, amint az olvasóteremben ülők időről időre meghallották a fenti polcok előtti folyosóról lekiáltó könyvtárost: kikériki, kikériki? Ez a legendás anekdota csak olyan könyvtárakban fordulhat elő, ahol a raktár és az olvasóterem elkülönített térben van. Újabban mifelénk a nagy könyvtárakban ez az elrendezés elég általános. Így van ez a Széchényi, az Egyetemi, az Akadémiai Könyvtárban és részben ez a helyzet a Szépművészeti Múzeum és Nemzeti Galéria most egyesített könyvtárában. Elsősorban a szabadpolcos könyvtárakban vagyok otthon. Az egymás mellett lévő könyvek között szoros szakmai összefüggések vannak, lehetnek: az osztályozás egy enciklopédikus rendszernek felel meg, amelyben az olvasónak eligazodnia komoly tanulási folyamat. A szép szomszédság elve szerint az általunk keresett könyv melletti művek egyike-másika még a keresettnél is értékesebbnek, fontosabbnak bizonyulhat. A szabadpolcos könyvtárak részben a szabadsággal, részben a felfedezés örömével ajándékozzák meg az olvasóikat. A New York University tizenkét szintes, jelentős részben szabadpolcos Bobst Library-ja felnőtt életem, kutatási szenvedélyem talán legnagyobb élménye volt, s maradt – a könyvtárban való otthonosság, az autonómia élménye, a kutatási stratégiák és lehetőségek személyre szabottsága, a segítőkész könyvtárosok állandó jelenléte és partnersége, a könyvtárban üldögélés végtelen öröme. A könyvtár építészei, Philip Johnson és Richard Foster iránt személyes lekötelezettséget éreztem, s érzek ma is. A múzeumok és a könyvtárak lettek az otthonaim. Csend, magány és végtelen terek, melyek mindegyikétől gazdagabb lettem, s többet köszönhetek ezeknek, mint azt a kívülállók hiszik.