Margit
Gömöri György részére
dedikáció
dedikált példány
ELTE Egyetemi Könyvtár
Vészi Margit
újságíró
magyar
20. sz.
író
magyar
Anglia
20-21. sz.
levelezés
magyar irodalom
Abstract:
Vészi Margit a múlt századforduló érdekes, közismert nőalakja volt, akit leginkább Molnár Ferenc feleségeként, Ady múzsájaként, Puccini imádottjaként, vagyis főként múzsaként ismert. Holott tehetséges művész, festő, grafikus, újságíró is volt, aki valójában egész életét annak áldozta, hogy saját jogán lehessen művész, ennek alárendelte családi életét is, az igazi siker azonban elmaradt. Élete vége felé, spanyolországi magányában megírhatta volna emlékiratait, de nem tette. Az unokájával, Sárközi Mátyással tartotta a kapcsolatot, aki e mostani kötetében az Ünnepi Könyvhétre összegyűjtötte leveleit, és a maga szavaival kiegészítve, mintegy kitöltve a sorok mögötti űrt – megírta Vészi Margit helyett az általa meg nem írt memoárt. A kis kötet ily módon egyszerre irodalmi remeklés, dokumentumregény és hiteles levelezésen alapuló visszaemlékezés, melyet érdemes a huszadik század eleji magyar irodalmi-művészeti élet és a kortárs magyar próza iránt érdeklődők számára ajánlani.