Hajléktalanság - romák - gyermekszegénység
hajléktalanság
romák társadalmi helyzete
Abstract:
Az 1999 óta minden évben lebonyolított „Február Harmadika” országos hajléktalan adatfelvétel nem csak arra világít rá, hogy Magyarországon folyamatosan nő a „cigányok” részaránya a hajléktalanok körében, hanem arra is, hogy ez együtt jár a hajléktalan népesség belső átrétegződésével, a hátrányok további összekapcsolódásával. A magyarországi cigányság etnikai, iskolai, munkaerőpiaci kirekesztettsége immár a hazai hajléktalanság lényeges összetevőjévé vált. Ezzel párhuzamosan a kutatás arra is rámutat, hogy a népesség egészéhez képest a hajléktalanok körében jóval magasabb a sokgyerekesek, illetve a sokgyerekes családból származók aránya, e családok esetében jelentősen nagyobb a (lakhatási) krízisek előfordulásának a kockázata és ezzel együtt jár, hogy e családok körében immár generációkon keresztül öröklődik a hajléktalan léthelyzet. E két tendencia erősíti is, de egyben ki is egészíti egymást: a hazai hajléktalanság számottevő eredőjévé vált mind a cigányság, mind általában a sokgyerekes családok egy részének pauperizálódása, iskolai és munkaerőpiaci kirekesztettsége.