Lakóhelyi szegregáció a dél-alföldi mezővárosokban

Abstract

Tanulmányunkban az alacsony státuszú népesség dél-alföldi városokra jellemző koncentrálódási folyamatait vizsgáltuk meg. Az összehasonlító elemzéshez a régió 27 településének Integrált Városfejlesztési Stratégiáit használtuk fel, amelyek előnyeit a közös módszertan és a megközelítőleg egyidejű elkészítésük adják. Elemzésük során arra a következtetésre jutottunk, hogy a vizsgált településeken a szegregátumként lehatárolt területeknek térbeli megjelenésük alapján három típusát különböztethetjük meg: a települések belsejében, a települések peremén és a külterületeken található szegregátumokat. A településközpont környékén végbemenő szegregálódásra csak három példát találtunk, míg a településperemi megjelenés a legtöbb helyszínen megfigyelhető. A külterületi szegregálódás felmérése – részletes statisztikai adatok híján – jóval nehezebb, de így is számos település stratégiai dokumentumaiban számoltak be a külterületek negatív társadalmi folyamatairól. A szegregátumok kialakulhattak közvetlenül a város volt cigánytelepéből, a térbeli elkülönülés újratermelődésével a felszámolt szegregátum földrajzi szomszédságában, illetve más, elsősorban alacsonyabb státuszú népességnek otthont adó lakótömbökből (Cs-s házak, munkáslakások, ONCsA-házak). Ilyen esetekben a társadalmi szukcesszió során a szegregátum akkor is etnikai gettó jelleget ölthet, ha eredetileg nem roma népesség otthonául szolgált. A külterületekre szorult alacsony státuszú népesség tekinthető a legveszélyeztetettebbnek, hiszen gazdálkodási tapasztalatoknak híján vannak, korábbi kapcsolatrendszerüket elvesztették, és a szociális ellátásuk is megnehezült.