A lakásfenntartáshoz kapcsolódó pénzbeli ellátások és egyéb társadalompolitikai eszközök kritikai elemzése

Abstract

A disszertáció a rendszerváltás óta eltelt időszakban Magyarországon alkalmazott, a lakásfenntartáshoz kapcsolódó társadalompolitikai eszközöket elemzi. Az elemzés fókuszában a normatív lakásfenntartási támogatás és az adósságkezelési szolgáltatás, valamint az azok megszüntetése után a helyükbe lépő települési támogatások, ezáltal pedig a helyi pénzbeli ellátások 2015-ben bevezetett reformjának a támogatásokhoz való hozzáférésre, a rájuk fordított kiadásokra, átlagos összegükre, elosztási hatásaikra, a támogatások igénybevételeinek a feltételeire – és mindezek társadalomföldrajzi mintázatára – gyakorolt hatásai állnak. A disszertáció mindezt adminisztratív adatok és a helyi rendeletek együttes elemzésével igyekszik feltárni. A disszertáció kitér ezen kívül számos egyéb, a vizsgált időszakban a lakásfenntartást támogató társadalompolitikai eszköz elemzésére is, különös tekintettel a szociális tűzifatámogatásra, a gázár-támogatás különböző alakváltozataira, a távhőszolgáltatás kedvező ÁFA-szabályozására és a „rezsicsökkentésre”. Az adósságkezeléshez kapcsolódó ellátások elemzését a hátralékosság okainak, funkcióinak, következményeinek és kiterjedésének az elemzése vezeti fel. A pénzbeli ellátások reformja következtében a lakásfenntartáshoz nyújtott támogatásban részesülő háztartások száma megfeleződött, és mivel a támogatásra fordított kiadások ennél is nagyobb mértékben szűkültek, a támogatás átlagos összege is csökkent, leginkább a leghátrányosabb helyzetű településeken. Mintegy egymillió ember élhet olyan településen, ahol semmilyen lakásfenntartáshoz nyújtott rendszeres támogatás nem elérhető. A változások a legalacsonyabb jövedelmű, és közülük is leginkább a többgyermekes családok számára jártak a legtöbb veszteséggel. Az önkormányzati rendeletek nagy része jelentős teret enged a diszkrecionális jogalkalmazásnak. Az adósságkezeléshez kapcsolódó támogatásokhoz való hozzáférés szintén szűkült, a vizsgált önkormányzatok nagy része általában a korábbiaknál szigorúbb feltételekkel nyújt kisebb összegű támogatást a hátralékos háztartásoknak. A disszertáció befejező fejezete összegezi, és a jóléti állam néhány alapvető elméleti kérdése szempontjából értékeli a támogatások működéséről szóló elemzések eredményeit. Az elméleti reflexiók a rászorultságelvű transzferek esetében a decentralizáció és a diszkrecionalitás problematikáját járják körül; a rászorultságelvű transzferek és az adó- és ártámogatási eszközök relatív hatékonyságának és hatásosságát pedig az „újraelosztás paradoxonáról” szóló irodalom meglátásainak a kontextusában értékelik.