70/90 – Az archívum valósága és a múlt rekonstruálhatósága

Abstract

Idén hetven éve indult hazánkban az egyetemi könyvtárosképzés intézményünkben, s idén kilencven éve született Fodor András Kossuth-díjas költő, könyvtáros. A két történet két ponton bizonyosan találkozik: Fodor András jelen volt a könyvtárosképzés indulásakor az első évfolyam hallgatójaként, s életműve fél évszázaddal később jelen van a jelen informatikus könyvtáros hallgatóinak életében, hiszen hálózati életműkiadása gyakorló projektként a képzési programjuk részévé vált. Az életműkiadás indulásáról és kiteljesedéséről beszámoltunk korábban, a könyvtárosképzés évfordulóját ünneplő konferencián illő és adekvát volna e két történet első összekapcsolódását bemutatni, munkánk vonatkozó eredményeiről is beszámolni. Ám ez korántsem egyszerű feladat. Mennyire teljes és bejárható a fennmaradt dokumentumokban jelenlévő múlt, mennyire teljes egy archívum valósága? Növelhető-e utólag egy hetvenéves kép felbontása? Van-e jogunk felülbírálni a hajdani szerkesztési alapelveket, alkotói koncepciót? Pótolják-e a hiányokat a feltárt kapcsolódások, a hozzáadott információk, s milyen irányban bővítheti tudásunkat a digitális bölcsészet eszköztára? Az utókor tájékoztatásához nélkülözhetetlen hamisítás-e a narráció, a történetmondás? Pótolhatjuk-e azt a gyűjtemény prezentálásának más eszközeivel, csökkenthetjük-e a látószögek torzítását? Az előadás kitér a hálózati életműkiadás korlátaira és lehetőségeire, tanulságként a múlt rekonstruálhatóságának határaira, s beszámol a hallgatók egymást követő nemzedékeinek közreműködésével készülő projekt jelenlegi célkitűzéseiről és perspektíváiról.