A zárójel mint a gettó ironikus képe
Absztrakt:
A Metszéspontok I-III. programsorozat harmadik elemeként 2014. január 10-én a tranzit.hu nyitott irodájában nyílt meg az a kiállítás, melynek keretében a Sostar?/Why? {roma} művészcsoport több szerződést kötött, művészeti kontextusban áruba bocsátva a roma etnikai identitást. A művészcsoport {roma} – Szerződés az etnikai hovatartozás eladásáról című akciója során „eladta” a {roma} jelzőt, azok pedig, akik „megvásárolták”, külön-külön, saját maguk által megfogalmazott módon vállalták a jelző viselésével járó felelősséget. Az akció egyszerre volt abszurd, amennyiben az etnikai identitás adásvétele nonszenszként hangzott, ugyanakkor súlyosan komoly, hiszen a kisebbségeket sújtó „szerződéses” alapú alávetéseket idézett meg, hívott elő az emlékezetből. Tanulmányomban kísérletet teszek arra, hogy a {roma} – Szerződés az etnikai
hovatartozás eladásáról című akció keretében született szerződést abban a kontextusban, az etnikai (roma) művészet kontextusában elemezzem, melynek a szóban forgó akció a kritikáját fogalmazza meg. Az elemzés során erőteljes hangsúlyt fektetek a jelző grafikus képére, mely számomra nyilvánvalóvá teszi a csoport kritikai attitűdjét az etnikai alapon definiált művészettel szemben, és éppen ezért nem teszi lehetővé, hogy a történelemben lezajlott és zajló „szerződéses” alávetések egyszerű megismétléseként tekintsünk az adásvételre. Értelmezésemben ez a nyitott performatív akció a maga provokatív jellegében, messze nem függetlenül az egyes szerződések tartalmától, újrajátssza, és ebbéli voltában parodizálja a többség esztétikai terrénumban is megnyilvánuló gyarmatosító eljárásait, továbbá újrafogalmazza az etnikai/etnicizáló művészet kritikájának diskurzusát. E diskurzus folytatásához nélkülözhetetlen, hogy az írásban kódolt különbséget feltárjuk: roma - {roma}.