"Telepszerű lakókörnyezet volt a hivatalos elnevezése..." : Telepfelszámolási programok integrációs hatásai és nem szándékolt következményei a rendszerváltás előtt és 2005-2010 között

Abstract

Magyarországon közel háromszázezer ember él mintegy 1600 szegény- és cigánytelepen, amelyek jellemzője a strukturális nyomor, az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen állapotok, a társadalmi tagságtól való megfosztottság. A szélsőséges társadalmi és térbeli kirekesztődés újratermelődése és terjedése nem csak az érintett népesség, de egyre inkább az ország egészének jövőjét is befolyásolják. A beavatkozás szüksége nem kétséges, annak megfelelő, hatékony módja igen. A rendszerváltás után, részben államszocialista intervenciók következményeként, erősödtek a lakóhelyi szegregációs trendek, fokozódott a legszegényebbek, a cigányok kiszorítása, kizárása a társadalomból. A cigánytelepeket célzó első intézkedésre mégis másfél évtizedet kellett várni. A központi hatalom ekkor (2005) indított először programot a cigánytelepek felszámolására–fejlesztésére, az ott élő emberek életminőségének javítására. A kezdeti lendület azonban gyorsan alábbhagyott, a teljes konstrukció keretében (2005-2010) végül alig ötven lokális projekt valósult meg. A dolgozat ezek közül vizsgál négyet, illetve értékeli a kormányzati beavatkozás egészét és környezetét, összevetve az államszocializmus telepfelszámolásával. A rendszerváltás utáni időszakban a lokalitás szintjén elért szándékolt integrációs hatásokra és nem szándékolt következményekre fókuszálok. A közpolitika szintjén mindezek nem látszanak, minthogy a 2005-2010 közti konstrukció volumene meg sem közelítette a rendszerváltás előtti, két évtizedes telepfelszámolás nagyságrendjét, aminek jelentős eredményei, de kiterjedt, káros mellékhatásai is vannak. A rendszerváltás után viszont, a valódi politikai elköteleződés és a társadalompolitikai keretek hiánya miatt, jól látszanak a makroszintű kudarcok. A strukturális hátrányok, a tartós nyomor felszámolása nélkül, a lokális eredmények ellenére, a teljes konstrukció nem lehetett sikeres. A társadalmi probléma mértéke nem mérséklődött, a cigánytelepen élők társadalmi–térbeli kirekesztettsége nem változott. Ez, a politikai deklaráció ellenére, soha nem is volt valódi szándéka a központi hatalomnak. Az államszocialista telepfelszámolás esetében a társadalompolitika és a közpolitika szintjein, az ott azonosítható hatásokon és következményeken van a hangsúly. A lokalitás nagymértékben befolyásolta azonban a felsőbb szinteket azzal, hogy rendre megtörte a központi szándékot, sőt nem ritkán ellene ment annak. A mikro-és a makroszint különböző perspektívából tekintett a beavatkozásra: a helyi szintű kudarcok, amelyek „lent” nem feltétlenül tűntek annak, összeadódva egyrészt fékezték a központi célkitűzések, a szándékolt hatások elérését. Másrészt, erősítették – a közpolitika számára legalábbis – kedvezőtlen, nem szándékolt és kvázi-intencionált következményeket, a közpolitikai kudarcokat. Azt persze nehéz megítélni, hogy a központi hatalom a szándékolt hatásokat valójában mennyire akarta megvalósítani, mennyire látta és vette figyelembe a nem tervezett, illetve „az előrelátható, de mégsem látott” következményeket. Ahogy azt is, hogy szándékában állt-e ezeket korrigálni.