Az agrárszerződések jellemzői a szerződési típusalkotás kérdéskörére tekintettel

Abstract

Hazánk természeti adottságait megvizsgálva klasszikusan agrárországnak tekinthetjük, az ország területének jelentős része mezőgazdasági termelésre alkalmas. A mezőgazdaság évszázadokon keresztül a legfőbb gazdasági ágazat volt. Hazánk a török hódoltság, majd az Osztrák-Magyar Monarchia korában is ezen birodalmak éléstáraként szolgált. Az egy lakosra jutó 0,6 ha mezőgazdasági földterülettel hazánk Európa legjobb földellátottságú országai közé tartozik. Bár az utóbbi években mind a mezőgazdaság, mind pedig az élelmiszeripar veszített a részesedéséből, az agrobiznisz azért még továbbra is a nemzetgazdaság egyik legmeghatározóbb szereplője. Ilyen adottságok mellett az agrárjognak és az agrárpolitikának kiemelt szerep jut még napjainkban is. Az agrárjog, mint a közjog és a magánjog vegyülése folytán kialakuló speciális jogág önállóságához nem fér kétség. Egy jogág tárgyát pedig elsősorban azok az életviszonyok alkotják, amelyeket a jogág szabályoz a sajátos módszereivel. Az agrárjog esetében a viszonyok a mező és erdőgazdasági hasznosítású földhöz, a mezőgazdasági termékhez vagy élelmiszerhez, illetve az ezeket használó és előállító mezőgazdasági termelőhöz vagy mezőgazdasági üzemhez kapcsolódnak. Olyan jogterület ez, amely alapvetően magánjogi alapokon nyugszik, de a magánjogi privátautonómia korlátozásokkal terhelt. A korlátozások hátterében végső soron a föld és a mezőgazdasági termék, mint szabályozási tárgy kiemelt jelentősége áll. Mivel a polgári jogi alapok markánsan jelen vannak az agrárjogban, így a polgári jogi dogmatika és fogalomhasználat alkalmas lehet bizonyos agrárjogi jogviszonyok elemzésére is. Az agrár-életviszonyok egy része statikus, a fennálló állapotok megőrzését, a javak élvezetét biztosító abszolút szerkezetű jogviszony. Már itt megfigyelhetjük azonban a polgári jogtól való eltérést és az annak hátterében álló erőteljes közjogi korlátozást. A polgári jogi szabályozás a tulajdonos számára megadja azt a szabadságot, hogy tulajdonával azt tegyen, amit akar, eldöntheti, használja-e a tulajdonában álló dolgot, avagy sem, meghatározhatja azt, milyen módon használja azt, a tulajdonos döntésének egyetlen korlátja a rendeltetésszerű joggyakorlás kötelezettsége. Ezzel szemben a tulajdonjog funkciója az agrárjogban a használatnak alárendelt. Így ha a tulajdonjog tárgya mezőgazdasági hasznosítású föld, akkor a tulajdonosnak eleget kell tennie a földhasznosítási kötelezettségnek, azaz a földet művelési ágának megfelelőnek meg kell művelnie, de legalábbis a gyomnövények megtelepedését meg kell akadályoznia. Amennyiben ennek a kötelezettségnek nem tesz eleget, úgy földvédelmi bírságot köteles fizetni. Az életviszonyok másik és igen jelentős része a dinamikus viszonyokat szabályozó relatív szerkezetű jogviszony, a kötelem. A kötelemkeletkeztető tényállások egyik leggyakoribb és az agráriumban is jelentős szerephez jutó formája pedig a szerződés. Ahogyan azt fentiekben, az abszolút szerkezetű földtulajdon esetében megfigyelhettük, a magánjogi autonómia mindenhatóságát megtörte a közjog, és ez a tendencia nagyon élesen megfigyelhető az agrárszerződések körében is. De beszélhetünk-e egyáltalán ma hazánkban agrárszerződésekről? Hiszen a magánjogi kódexben ilyen fejezettel nem találkozunk. Ha igen, akkor mely szerződések tartozhatnak közéjük, milyen ismérvek alapján és milyen jogszabályok szabályozzák azokat? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik elsősorban a jelen tanulmány, hiszen az agrártermelés az emberi lét alapja, ebből adódóan jelentősége nem hanyagolható el sem a termék előállító országokban, sem azokban, amelyek adottságaik vagy egyéb okok miatt elsősorban más országokból szerzik be a termékeket, az élelmiszert.