1848 alkotmányos forradalma – előzmények és kontextus
magyar jogtörténet
Jogi Tanulmányok
Abstract:
Az 1848 tavaszán lezajlott eseményeket, amelyek másfél hónap leforgása alatt alapvető
változásokat indukáltak a magyar alkotmányfejlődésben, különbözőképp interpretálták a
későbbi korok történészei és jogtörténészei. A 20. század közepéig a Habsburgokkal
szembeni nemzeti szabadságharcunkként aposztrofálták 1848-1849 történéseit, majd az
1940-es évek végén Révai József kapcsolta össze a nemzeti függetlenség kérdését a
jobbágyfelszabadítás ügyével, és olyan polgári forradalomként határozta meg mindazt,
ami a népek tavaszának hullámai között Magyarországon zajlott, amely lehetővé tette az
ország kapitalista átalakulását, és teret adott a polgári társadalom kibontakozásának. E
nézetekben az a közös, hogy a folyamat forradalmi voltára helyezik a hangsúlyt. Talán
részben ennek az örökségnek is betudható, hogy a közvélemény máig 1848. március 15-
ét állítja a középpontba, és Alaptörvényünk is ezt a napot határozza meg nemzeti
ünnepnapként „az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc emlékére”. Ehhez képest
– amint erre tanulmányomban rá kívánok mutatni – a pesti forradalom, bár kétségkívül
katalizátora volt az eseményeknek, de korántsem az egyetlen, és nem is a legfontosabb.
1848 megítélésében a „forradalminak” tekinthető változás 1979-ben következett be,
amikor megjelent Deák Istvánnak a „The Lawful Revolution” címet viselő műve,
amelyben merőben új szemszögből vizsgálta a polgári Magyarország megszületésének
körülményeit. A szerző arra mutatott rá, hogy a „forradalmi” átalakulás valójában a
pozsonyi országgyűlés ülésein és korabeli politikai elitnek a bécsi udvarral folytatott
tárgyalásain született meg. Kiemeli, hogy Kossuth Lajos, az események központi alakja
a pozsonyi diéta követeként ugyan felhasználta céljai elérésére a pesti forradalmat, de
valójában nem engedte, hogy annak vezetői valódi hatalomhoz jussanak. Amennyiben
megnézzük kortárs szerzők műveit – mint például Spira Györgynek A negyvennyolcas
nemzedék nyomában c. könyvét – azt olvashatjuk, hogy a korabeli politikai elit mindent
elkövetett annak érdekében, nehogy forradalomnak kényszerüljenek elismerni az 1848-
as eseményeket, mert úgy gondolták, hogy az udvar könnyebben elfogadja a
vívmányokat, ha azokat az alkotmány egyenes folyományainak tüntetik fel. Ezt
bizonyítja, hogy Nyáry Pál – Petőfi Sándor feljegyzése szerint – már 1848. március 16-
án „hevesen, csaknem dühösen protestált minden forradalmi szó ellen, tagadta, hogy ez
forradalom”. Kossuth 1848 nyarán kijelentette, hogy április 11-én befejeződött a
reformkor, és eljött a konszolidáció időszaka. Egy évvel később, a Habsburg-ház
trónfosztását követelő, a debreceni nagytemplomban elhangzott beszédében továbbra is
azt hangsúlyozta, hogy az 1848-as törvények erős meggyőződése szerint nem revolúció
szüleményei voltak – e gondolatával kivétel nélkül minden korabeli magyar politikus
egyetértett.
Tanulmányomban – a terjedelmi korlátokra való tekintettel – arra vállalkozom, hogy
az előzmények rövid bemutatását követően három törvény megszületésének
körülményeit viszgálva adjak választ a kérdésre, mennyiben volt forradalomnak, és
mennyiben alkotmányos keretek között lezajlott reformnak tekinthető az a folyamat,
amelynek eredményeként Magyarországon megszületett az alkotmányos monarchia.