A mezőgazdasági vízhasználat szerepe és jogintézményei a vízgazdálkodás rendszerében

Abstract

A tanulmány célja, hogy bemutassa a vízgazdálkodás alapvető feladatain keresztül a mező-gazdasági vízhasználat elemeit, szerepét és a vízgazdálkodás rendszerében elfoglalt helyét.1 A vizsgálat során a kialakult, illetve kialakuló rendszer kerül bemutatásra, amelynek egyes elemeire vonatkozó törvényi szabályozás elemzésére vállalkozom, azonban sem a nemzetközi egyezmények, sem az európai rendelkezések, sem pedig az alacsonyabb szintű szabályozás jelzés értékű említésénél mélyebb bemutatására a dolgozat keretei nem adnak lehetőséget. A tanulmány három eltérő részre tagolódik. Az első rész a víz környezetvédelmi szabályozásának rendszerét mutatja be a mennyiségi és minőségi védelem elhatárolásával és e két körhöz tartozó jogintézmények elemzésével. A második rész a víz elleni védelem és a víz hasznosításának a mezőgazdasági tevékenység számára legjelentősebb jogintézményéről, a vízitársulatról, annak szerepéről, feladatairól és jellegéről szól. Eltérően az első résztől, ez a pont a vízitársulat jogintézményével, és a 2010 elején hatályba lépett törvény legfontosabb újításaival foglalkozik. A harmadik rész a víz hasznosításának különböző formáira vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza és az egyes tevékenységekre vonatkozó szabályokat mutatja be utalva az első részben meghatározott jogintézményekre. A vízgazdálkodási feladatok alapvetően három nagy csoportba gyűjthetőek. Egyrészt a víz mint környezeti elem védelme, másrészt a víz mint környezeti elem elleni védelem és harmadrészt a víz mint gazdálkodási eszköz szabályozása jelenti a három sarokpontot. E feladatok, köztük az állam kötelező feladatainak elemzése során három törvényt vizsgáltam: a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt (a továbbiakban: Vgtv.), a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényt (a továbbiakban: Kvt.) és a vízitársulatokról szóló 2009. évi CXLIV. törvényt (továbbiakban: Vttv.). Az így meghatározott hármas csoportosítás azonban sem a szabályozás, sem a gyakorlat szintjén nem tud tisztán megmutatkozni. Ennek oka, hogy a víz a környezet egy eleme, amelynek védelme, azon belül is leginkább a vízkészletek mennyiségének a védelme, szorosan összefügg a hasznosításával. A vizek által okozott károk elleni védekezés (továbbiakban: vízkárelhárítás), ami a vizek többlete vagy hiánya elleni védekezést jelenti, egyik hangsúlyos kérdése pedig, hogy a különböző célú vízhasználatok vonatkozásában miként biztosítható a szükséges víz állandó felhasználhatósága. Ennek következtében a tanulmányban vizsgált jogintézmények több csoportba is sorolhatóak, és elhelyezésük vita tárgyát képezheti. A mezőgazdaság a vízgazdálkodás minden előbb felsorolt területére hatással van. A mezőgazdasági termelő tevékenység színterével, a talajjal a felszín alatti víz szoros egységet képez. Másik oldalról tekintve a víz alapvető termelési eszköz, amelynek mind a többlete, mind a hiánya súlyos károkat okozhat az agrárszektorban. Azt, hogy mennyire fontos a víz a mezőgazdasági termeléshez, jól mutatja, hogy egyes tanulmányok szerint a mezőgazdaság az OECD országokban mintegy 40 %-kal részesedik az összes vízfogyasztásból, míg világviszonylatban ez az arány a 70 %-ot is eléri.