TDK/OTDK dolgozatok (ÁJK)52210 TDK/OTDK dolgozatok (ÁJTK)http://hdl.handle.net/10831/822024-03-29T13:41:19Z2024-03-29T13:41:19ZA legfőbb ügyész, mint politikai szereplőTamás, Veronikahttp://hdl.handle.net/10831/348242018-08-31T10:47:34Z2004-01-01T00:00:00ZA legfőbb ügyész, mint politikai szereplő
Tamás, Veronika
A rendszerváltás óta eltelt időszakban többször is reflektorfénybe került Magyarország
legfőbb ügyésze. Noha a vádhatóság élén álló tisztviselőt tevékenységének
minden dimenziója a jog szférájához köti, mégis gyakran a politikai viták középpontjába
kerül.
Mindenekelőtt arra a kérdésre kell válaszolni, hogy ki tekinthető politikai szerepl
őnek. A strukturalista-funkcionalista elmélet szerint az, aki professzionális
tevékenysége során a kormányra jutni /ellenzékbe menni bináris kód mentén orientálódva
végzi tevékenységét.1 Ezzel szemben a jogi alrendszerben a jogszerű/
jogszerűtlen kód érvényesül. Úgy is megfogalmazható ez, hogy a politikai szerepl
ők a politikai racionalitás, míg a jogi szereplők a jogi racionalitás alapján cselekszenek.
Ha ez így van, akkor valami mégis a politika szférájához közelíti a legfőbb
ügyészt, hiszen ellenkező esetben nem látnánk annyiszor viszont az újságok címlapjain.
Dolgozatom célja annak vizsgálata, hogy politikai szereplőnek tekinthető-e
ma Magyarországon a legfőbb ügyész. E kérdés megválaszolásának érdekében a
legfőbb ügyész alkotmányjogi pozícióját, a politika és a legfőbb ügyész viszonyát,
továbbá a legfőbb ügyész sajtóbeli megjelenítését vizsgáltam meg.
Az első fejezet lényegében a legfőbb ügyész mozgásterének vizsgálata. A pozíció
meghatározásáról folytatott viták részletes tárgyalásával célom az, hogy felvillantsam:
a puszta jogi lehetőségek mely elemei „tolják” a politika szférája felé a
legfőbb ügyészt.
A második részben a politikai szereplők legfőbb ügyészhez való viszonyát derítem
fel. A parlamenti szereplések, illetve a pártok viszonyulásának vizsgálatakor
külön figyelmet fordítok arra, hogy milyen eltérések tapasztalhatók a két eddigi
legfőbb ügyészhez való kapcsolatban.
A harmadik fejezetben a legfőbb ügyész „sajtóját” vizsgálom meg. Elsősorban
nem annak mennyiségi, hanem minőségi dimenziójára koncentrálok, annak érdekében,
hogy bemutathassam a különféle kötődésű sajtóorgánumok eltérő viszonyulását
az egyes legfőbb ügyészekhez. A cél annak a kérdésnek a megválaszolása,
hogy a sajtó politikai szereplőként kezeli-e a legfőbb ügyészt.
2004-01-01T00:00:00ZVázlat a katolikus egyház professzionális intézményrendszerének működésérőlMráz, Ágostonhttp://hdl.handle.net/10831/347952018-08-31T10:46:42Z2001-01-01T00:00:00ZVázlat a katolikus egyház professzionális intézményrendszerének működéséről
Mráz, Ágoston
Manapság sokan gondolják, hogy a keresztény vallás a szekularizált világ politikai rendszerében
is fontos tényező maradt (politikai diskurzusokra és szimbolikára, illetve a
szavazói viselkedésre gyakorolt hatás). Ezt látszik bizonyítani a keresztény vallások
felett definíciós hatalommal rendelkező keresztény egyházak jelentős befolyása és mozgósító
ereje. Történelmi jelentősége és széles kiterjedése (mintegy egymilliárdan tartoznak
hozzá) miatt kiemelkedik közülük a katolikus egyház, melynek belső működése sok
szempontból politikai tevékenység. A politológia mégis gyakran megfeledkezik róla,
mivel magát a demokrácia tudományaként definiálja, a katolikus egyház pedig nem
demokratikus felépítésű. Dolgozatom célja ezen egyház működésének és intézményének
bemutatása a döntéshozatali mechanizmus vizsgálatán keresztül.
2001-01-01T00:00:00ZAz örök görögország és a változó EurópaSzabó, KornéliaKiskúti, Petrahttp://hdl.handle.net/10831/347932018-08-31T10:46:42Z2001-01-01T00:00:00ZAz örök görögország és a változó Európa
Szabó, Kornélia; Kiskúti, Petra
Az európai integráció jelenlegi állapota az 1950-es években a hatok által elkezdett fokozatos közösségépítő
folyamat eredménye. A második világháború befejezését követően a megmaradt romok között joggal
merült fel a kérdés: mi legyen Európával? A válasz kézenfekvő: integráció.
1946 szeptemberében Churchill Zürichben tartott beszédében vázolta fel először az integráció lehetséges
jövőképét, amikor Európai Egyesült Államokról beszélt. Egy Franciaország és Németország vezetése
alatt álló olyan unióról beszélt, amelybe minden csatlakozni kívánó állam beléphet. Az egyre súlyosbodó
kelet-nyugat konfliktus fényében az európai mozgalom tartós lendületet kapott az Európai Gazdasági
Együttműködési Szervezettől (Organisation for European Economic Cooperation – OEEC), melyet a Marshallterv
hathatós végrehajtására hoztak létre. Az amerikaiak szintén támogatták az európai egyesítés tervét,
hiszen ettől remélték a rájuk nehezedő teher könnyítését, a nyugat-európai országok pedig a közösség
létrehozásával szerették volna elkerülni valamely új nemzetállam törekvését az egyeduralomra.
Az európai egyesítés ötlete nem kötődött egyetlen politikai koncepcióhoz. Nem ragaszkodtak egy teljesen
zárt modellhez, így a fejlődés irányát mindig az adott nemzetközi-politikai helyzet határozhatta meg.
Első lépésként 1949. május 5-én az Európa Tanácsot alapították meg, ez volt az európai mozgalom
születésének pillanata. A politikai csatározások főleg akörül zajlottak, hogy a nemzetek átruházzák-e szuverenitásukat
Európára, azaz az európai közérdeket megtestesítő szupranacionális szervezetre. Ezt követte az
Európai Szén- és Acélközösség megalakulása 1951 áprilisában. Az ESZAK célja a szén és acél közös
piacának létrehozása volt, amely lehetővé teszi e nyersanyagok és termékek közös ellenőrzését, tervezését
és kiaknázását. 1957. március 25-én a Római Szerződések aláírásával, Franciaország, Olaszország, a Német
Szövetségi Köztársaság és a Benelux-államok részvételével megszületett az Európai Gazdasági Közösség
(European Economic Community – EEC), valamint az Európai Atomenergia Közösség (Euratom).
Az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Szén- és Acélközösség és az Európai Atomenergiai Közösség
1967. július 1-jén egyesült és megalakította az Európai Közösségeket (European Communities – EC, a többes számot az 1980-as években elhagyták). Az EGK által támogatott liberális kereskedelempolitika
sikeresen fellendítette a nyugat-európai országok kereskedelmi forgalmát és gazdaságát, elfogadtatva a
tagállamokkal az EK fokozottabb integrációját. Az ún. északi bővítés keretében, 1972. január 22-én aláírt
csatlakozási szerződések nyomán Dánia, Írország és az Egyesült Királyság csatlakozott az EK-hoz. (Érdekes,
hogy Grönland, Dánia külső országrésze, amely még a teljes dán fennhatóság alatt csatlakozott a
közösséghez, 1985-ben kilépett.)
Az 1980-as években azonban, főként a déli, mediterrán bővítés kapcsán merültek fel problémák. A
tagállamok – különösen Franciaország – növekvő ellenállása késleltette az új tagok felvételét. Olyan akadályok
bukkantak fel, mint a mezőgazdasági politika, a halászati politika átalakítása, a döntéshozatali eljárások
hatékonytalansága. Mégis, 1981. január 1-jével Görögország, 1986. január 1-jével pedig Spanyolország és
Portugália is csatlakozott az Európai Közösséghez. A 90-es évek elején a korábbi NDK, mint az egyesített
Németország része került be az Európai Közösségbe.
Az EK államainak még szorosabb gazdasági és politikai unióját szorgalmazó erőfeszítések eredményeként
1991 decemberében megszületett a szerződés az Európai Unióról (Maastrichti szerződés). A szerző-
dés 1993. november 1-jén lépett hatályba, amikor is az Európai Közösség átalakult Európai Unióvá, az
Európai Gazdasági Közösség új elnevezése Európai Közösség lett. Az Unió építménye ettől a pillanattól
fogva három pilléren nyugszik. Első pillére az immár Európai Közösség névre átkeresztelt gazdasági
együttműködés, második pillére a közös kül- és biztonságpolitika, harmadik „lábazata” pedig a bel- és
igazságügyi együttműködés. A Maastrichti szerződés megnyitotta az utat más európai országok csatlakozása
előtt is. 1994-ben – 1995. január 1-jei hatállyal – az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) négy
tagállama közül Ausztriát, Finnországot, és Svédországot is felvették az Európai Unióba. Az 1990-es évek
elején megkezdődtek a tárgyalások a közép- és kelet-európai országok csatlakozásáról. 1991 decemberében
megkötötték a társulási egyezményt Magyarországgal, 1992 márciusában pedig Lengyelországgal, s 1992
szeptemberében az Európai Parlament mindkét ország társulását jóváhagyta. Bulgária, Csehország, Románia
és Szlovákia társult tagságát 1993 októberében hagyta jóvá az Európai Parlament. Az 1990-es évek
közepétől folynak tárgyalások a teljes jogú tagság elnyerésének feltételeiről és idejéről.
2001-01-01T00:00:00ZA "szabadság kis köreitől" a választási győzelemigSzécsi, Árpádhttp://hdl.handle.net/10831/347922018-08-31T10:46:08Z2001-01-01T00:00:00ZA "szabadság kis köreitől" a választási győzelemig
Szécsi, Árpád
A Magyar Demokrata Fórum történetének kezdetét – talán a híressé, már-már legendássá
vált első lakiteleki találkozó miatt – 1987. szeptember 27-re szokás datálni.1 Már
amennyiben szokás az MDF történetéről írni; a párt történetéről ugyanis mindeddig
nem jelent meg önálló munka. A témában fellelhető elszórt tanulmányok2 többnyire
más szempontoknak alárendelten, röviden térnek ki a Fórum kialakulásának, majd
mozgalommá, párttá válásának eseményeire; a folyamatok hátterében álló személyes
kapcsolatokra, hálózatokra pedig még kevésbé. Még a korszakot alaposabban feldolgozó
Tőkés Rudolf munkájában3 is viszonylag röviden – és könyvének más szempontok
szerinti tagolásából kifolyólag széttagoltan – foglalkozik az MDF (belső) történéseivel.
Debreczeni József elsősorban Antall József személyére koncentráltan – és mellesleg
beismerten nem tudományos igénnyel – érinti a Demokrata Fórum eseménytörténetét.
2001-01-01T00:00:00Z