Egyetemi Fonetikai Füzetek

Az Egyetemi Fonetikai Füzetek (a továbbiakban: EFF.) első száma saját címet és alcímet is feltüntet: Szép szóval igazat – Szakmai segédlet és útmutató a pedagógusjelöltek országos Kazinczy-versenyéhez. Bolla Kálmán Nyitó szavak című szerkesztői bevezetésében így fogalmazza meg a sorozat célját: "(...) semmi sem pótolhatja a beszédkutatás és a fonetika újabb eredményeinek a megismertetését, amit első kézből, maguktól a kutatótoktól kell megkapniuk [a felkészülőknek és felkészítőknek]. E körülmény indított bennünket arra, hogy a tanszéki kiadványsorozatunkban évente egy füzetet szentelünk a szép magyar beszéd ügyéért tenni akarók munkájának segítésére, a felkészülés és a felkészítés hatékonyságának, minőségének a javítására."

Recent Submissions