A korai orvosi receptekben fellelhető beszédaktusok kognitív pragmatikai megközelítésben
Absztrakt:
A tanulmány az orvosi recept mint szövegtípus kognitív pragmatikai elemzésének egy lehetséges megközelítését adta, és arra kereste a választ, hogy hogyan írható le a szövegtípus a kognitív beszédaktus-elemzés módszereivel.
Ehhez két modell segítségével (CROFT 1994, PANTHER!THORNBURG 1997, 1998, 2003) mutatta be a recept fő beszédaktusának, az instrukciónak/utasításnak a prototipikus és periférikus nyelvi reprezentációit.
Megfigyelhettük, hogy az orvosi receptek utasításaira alapvetően jellemző az interakcionalitás, amely elsősorban a felszólító módban, azon belül is leginkább az E/2-es felszólító formákban manifesztálódik.
Másrészről viszont jellemző a receptekre a tranzakcionalitás, amely nominális elemek révén reprezentálódik.
Az elemzést segítette egy rokon szövegtípushoz, egy a konyhai recepthez kapcsolódó kontrasztív (BRDAR-SZABÓ 2009) és egy diakrón (HÜNECKE 1991) vizsgálat is, amely révén eljuthatunk a két nagyon hasonló szövegtípus intstrukcióbeli különbségeinek az okaihoz.
A vizsgálat akkor lehet a későbbiekben teljes, ha az kiterjed a szövegtípusok teljes történeti alakulására, és ha ezt az adott korra jellemző szociokultrális tényezők változásának függvényében vizsgálja.
Összegzésként megállapítható, hogy a kognitív pragmatika beszédaktuselemzés termékenyen hat a szövegtípus-elemzésre és a kontrasztív szempont bevonása mind a különböző nyelveket, mind pedig a rokon szövegtípusokat tekintve, kitágítja az elemzés perspektíváit.