Hazugság és rosszhiszeműség – fenomenológia és ideológiakritika

Abstract

Fenomenológiai-egzisztenciálfilozófiai fő művében, ´A lét és a semmi´-ben Jean-Paul Sartre figyelemre méltó párhuzamot vont hazugság és rosszhiszeműség között. Könyvének egyik középponti fogalmát, a rosszhiszeműséget a hazugságra vonatkoztatva, annak hátterében – vele párhuzamba állítva, s tőle ugyanakkor elhatárolva, vele szembeállítva – tette vizsgálódás tárgyává. A kettő viszonyára vonatkozó tézist előrebocsátó összegzés gyanánt így fogalmazhatjuk meg: a rosszhiszeműség egyfajta hazugság. Másképp és némileg árnyaltabban fogalmazva: a rosszhiszeműség a hazugságnak egyfajta mérsékelt, de mindenképpen annak körébe tartozó, igen sajátságos formájaként jellemezhető. A következőkben ezen fogalompár, s ezen belül is a rosszhiszeműség elemzésének próbálok némi teret szentelni, felmutatva alkalmankénti párhuzamokat a rosszhiszeműség sartre-i és a ´Lét és idő´ egyik nem kevésbé középponti kategóriája, a „das Man” heideggeri fogalma között (I). Az utóbbi párhuzamok elvezetnek ahhoz az általánosító belátáshoz, mely szerint mind Sartre, mind Heidegger esetében a vonatkozó fogalmak és a kapcsolódó leírások – hazugság, rosszhiszeműség, „das Man”, inautentikus lét – az általuk művelt fenomenológia egy sajátos formáját tárják elénk, olyat, melyben a fenomenológia ideológiakritikai vonásokkal telítődik, egyfajta ideológiakritikaként jelenik meg (II).