A láthatatlan valóság
Gömöri György részére
dedikáció
dedikált példány
ELTE Egyetemi Könyvtár
belpolitika
magyar
1998-2013
jobboldali radikalizmus
kormányzati politika
2010-2014
politikai rendszer
20-21. sz.
Abstract:
Ungváry Rudolf legújabb kötetében nem kertel. Arra vállalkozik, hogy bemutassa az "orbáni rendszert", amely szerinte nem az, aminek látszik. Meglátása szerint, ügyesen alkalmazkodva az euroatlanti kultúrában érvényesülő politikai világhoz, felvették ugyan annak mintázatát, ám mindezzel csak színlelték a rendszer tényleges valóját, a mögötte húzódó "láthatatlan valóságot". Ungváry ezen demokratikus máz mögött rejtőző rendszert "új, mutált formában megjelent fasisztoid képződménynek" nevezi. Könyve első fejezetében ezen rendszer felszíni és mélységi jellegzetességeit igyekszik bemutatni, a rejtett ideológia olyan összetevőire kitérve, mint a kimondatlan vezérelv, az erőkultusz, a hűségelv, a szervezett káosz, a teljesen megszállt állam, a kirekesztés, a sérelmi nemzeti retorika és a történelem "elfoglalása". A szerző ezek után értékeli a rendszerre adott válaszokat, majd általánosságban foglalkozik a hasonló mutációk kialakulásának eszmetörténeti összefüggéseivel. Tárgyalja a rendszer speciálisan magyar társadalomtörténeti gyökereit, közvetlen előzményeit (ez alá sorolva a Horthy-korszak politikai-kulturális légkörét és a fasiszta szerveződéseket egyaránt), majd a mutáció mai állapotát írja le. Az utolsó fejezet a rendszer jövőjére tekint ki, ezzel kapcsolatban részletesen foglalkozva azzal is, miért gyenge a demokraták válasza. A kötet a felhasznált irodalom jegyzékével, név- és tárgymutatóval zárul. A politikai kérdések iránt érdeklődő nagyközönségnek ajánlható.