A forradalom visszanéz
Date: cop. 2016
Subject: Sándor Iván dedikációja
Gömöri György részére
dedikáció
dedikált példány
ELTE Egyetemi Könyvtár
magyar történelem
forradalom
magyar
1956
publicisztika
Gömöri György részére
dedikáció
dedikált példány
ELTE Egyetemi Könyvtár
magyar történelem
forradalom
magyar
1956
publicisztika
Link to Library Catalogue: http://opac.elte.hu/F?func=direct&doc_number=000908800
Abstract:
Sándor Iván esszékötete nem elsőrendűen emlékidézés – noha az is van benne --, hanem ’56-tal kapcsolatban egy kérdés föltevése és körüljárása: „Ki és miként formálhat jogot az autentikus emlékezésre?” Úgy véli, hogy minden hajdani átélő, azaz minden mai emlékező csak egy a sok közül, és bár az élmény valamennyiük esetében közös, mindenki más és más emléket elevenít föl. De vajon ki dönti el, melyik a hiteles? Így aztán nem is azzal az igénnyel mondja el emlékeit és mai vélekedését, mint aki a legmegbízhatóbb tanú és véleményformáló, hanem azzal, hogy ’56 közös és hiteles emlékké avatásához egy új nyelvet kell találni, még inkább kialakítani. E nyelv megtaláláshoz ő maga azzal járul hozzá, hogy egy emlékezetpolitika kidolgozásába kezd, illetve metódust ajánl, miképp lehet mai fejjel, tudással fölidézni és kommentálni a múltat. Könyve első részében (Emlékek, dokumentumok) visszagondol a maga ’50-es években átélt élményeire, meghurcoltatására, 1953-ban történt kiszabadulására, arra, hogy 1956 őszén a Műegyetem lapjának, a Jövő Mérnökének szerkesztőjeként miképp csöppent a diákmozgalom sűrűjébe. Nézete szerint a forradalom elbukása nem november 4-én kezdődött, hanem már október 23-án este, abban a percben, amikor az első lövés eldördült. Részint személyes emlékei, részint saját ide idézett interjúszövegei segítségével fölidézi a lázas októberi napokat, e napok meghatározó vagy általa közelről látott szereplőinek (Nagy Imre, Marián István, Maléter Pál, Kopácsi Sándor) arcélét. De mivel Sándor Iván alapvető problémája, maga az emlékezés mikéntje – írásainak zömében a forradalom utóéletével foglalkozik. Úgy tartja, a forradalom utóélete 1989. január 28-tól számítódik, amikor Pozsgay Imre a rádióban kijelentette, hogy 1956 nem ellenforradalom, hanem jogos népfelkelés volt. A kötet második részében (Nem november 4-én bukott el a forradalom) számot vet 1956 történéseinek nemzetközi tényezőivel, a nagyvilág reakcióival, az áldozatok sokaságával vagy a túlélők – mint Mécs Imre – sorsával. Leszögezi, hogy bár nem lehet tudni, a forradalom mivé forrta volna ki magát, az biztos, két kérdésben közmegegyezés volt: a Rákosi-Gerő-klikk elutasításában és a szovjet csapatok távozásának követelésében. Több írásában foglalkozik ’56 rendszerváltozás utáni kultuszával, a pártpolitikák meghatározta hagyományszemlélettel és emlékezetpolitikával, vagy éppen Térey János Kazamaták című drámájával. Végül a kötet harmadik fejezetében (História a regényben) részletet közöl saját Drága Lív című regényéből. Végül itt olvasható a kötetnek címet adó esszé, amelyben a forradalom 60. évfordulója ünnepének szelleméről elmélkedik, igen sok aktuálpolitikai utalás közbevetésével. A Gyáni Gábor utószavával megjelent tematikus esszékötet elsősorban a forradalom emlékezetpolitikájához ad – nyilván sokak által vitatott – szempontokat.
Files in this item
Name: 270621.jpg.jpg
Size: 763bytes
Format: JPEG image
Description: IM Thumbnail
View/ Open
Series of pictures. Click on View/Open link.