„Azt látom, hogy egymásnak ők nagyon jót tesznek” – Magas támogatási szükségletű személyek és baráti kapcsolataik

Abstract

A tanulmány célja, hogy fogyatékosságtudományi szempontból mutassa be, hogyan értelmezhető a barátság a magas támogatási szükségletű személyek életében. Lehetőségeiket és nehézségeiket egyaránt feltérképezve, megoldást keres a baráti kapcsolatok megéléséhez fűződő problémákra. Fő kérdései, hogy hogyan értelmezhető a barátság a magas támogatási szükségletű személyek életében, továbbá hogy milyen lehetőségeik vannak a barátság megélésére. Ennek megválaszolásához esettanulmány készült két, magas támogatási szükségletű felnőttel egy háromnapos résztvevő megfigyelés keretében, két segítőjük és édesanyáik pedig félig strukturált interjúkkal járultak hozzá munkánkhoz. A szakirodalmakban fellelt barátsággal kapcsolatos definíciók jellemzően éptestű, nem fogyatékos kutatók által íródtak, emiatt nem jelenik meg bennük olyan értelmezés, amely egy magas támogatási szükségletű ember életében is releváns lehet. Jelen vizsgálat tapasztalatai azt mutatják, hogy a fent említett, kirekesztő véleményekkel ellentétben az érintettek barátságát is lehetséges definiálni és kutatni, méghozzá az olyan mozzanatokban, mint a szemkontaktus, a mosoly, a verbális és nonverbális kommunikáció, illetve közös cselekvés, melyek a környezeti történések kölcsönhatásaiban értelmezhetőek.