A természetesség és a trofikus hálózat kapcsolata asztatikus szikesekben

Abstract

A természet- és a környezetvédelem fontos feladatai közt szerepel a vizes élőhelyek fenntartása és védelme, hiszen az élővilág sokszínűségének megőrzéséhez nélkülözhetetlen élőhelyekről van szó. A vizes élőhelyeken az iparosodás következményei mind a mai napig észlelhetőek. A gyors fejlődés megkövetelte a hajózhatóság hatásfokának növelését, a hajózási útvonalak és a mezőgazdasági területek kiterjesztését. Ennek érdekében Európa-szerte megtörtént a mocsaras, lápos területek lecsapolása, a folyómedrek átalakítása, mellékágak levágása. Ezen beavatkozások eredményeképp a szárazföldi wetland területek (pl. mocsarak, lápok, árterek) kiterjedése nagy mértékben lecsökkent. A mezőgazdasági területszerzés miatti lecsapolások következtében a még megmaradt vizes élőhelyek is fragmentálódtak, illetve átalakultak. Magyarországon a vizes élőhelyek – főként az árterek – a nagy beavatkozások előtt még az ország területének 25%-át borították, mely mára csupán a töredékére zsugorodott. Jelenleg hazánk felszínének nagyjából 1,7%-án (1500 km2) található vizes élőhely (SZABÓ M. 2005). Európa egyes országaiban az antropogén hatásokra különösen érzékeny kisvizek, tavak 50%-a eltűnt a XX. század során – ez az arány akár 90% is lehet bizonyos területeken a lecsapolásoknak és az urbanizációnak köszönhetően (WOOD, P. J. et al. 2003; HASALL, C. 2014). A vízjárási viszonyokat tekintve a vizes élőhelyek két csoportba oszthatók: vannak állandóan vízzel borítottak, ahol eusztatikus vízforgalomról beszélhetünk, és léteznek az időszakosan, változó mértékben elárasztottak, ahol pedig asztatikus, illetve szemiasztatikus vízforgalom a jellemző (DÉVAI GY. 1998). Az időszakos vizek érzékeny vízháztartásuk miatt különösen veszélyeztettek az emberi behatások és a globális klímaváltozás által (WILLIAMS, D.D. 2006). 1.1.1. Asztatikus szikes tavak A sós tavak változó összetételű és sókoncentrációjú tavak – az utóbbi egyes tavakban elérheti akár a 400 000 ppm-et is. A domináns oldott ásványi só alapján különféle alcsoportokba oszthatók (EUGSTER, H. P. – HARDIE, L. A. 1978). A tengeri eredetű sós állóvizek Na+ és Cl- ionokban dúsak, míg a kontinentális szikesek vizében a Na+, a HCO3- és a CO32- ionok dominálnak. Emiatt a szárazföldi szikes tavak pH-ja magas (pH>9), bennük alkalikus környezet alakul ki (HAMMER, U. T. 1986). A szikes tavak világszerte előfordulnak, de a legnagyobb számban és kiterjedésben a száraz klimatikus régiókban vannak jelen. Vannak köztük nagy mélységű és kiterjedésű állandó tavak, illetve kisebb, sekély tavak, melyek időszakosan kiszáradnak. Ez utóbbiakat nevezzük asztatikus szikes tavaknak (HAMMER, U. T. 1986). A Kárpát-medence szikes tavainak döntő része (>50%) alkalikus típusú, ezekben a Na-HCO3 dominanciája figyelhető meg. Emellett a szikesek 11 altípusa különíthető el az alapján, hogy a domináns Na-HCO3 mellett melyik ion a leggyakoribb. Ezek közül leginkább a Cl- ionokban (13%), majd a SO42- ionokban (11%) gazdag altípusok fordulnak elő – ez utóbbi altípust képviselő szikesek többnyire az ausztriai Fertőzug területén találhatóak meg (BOROS, E. et al. 2014; BOROS, E. et al., 2017). A további altípusokba a szikesek kevesebb, mint 4%-a tartozik – néhány esetben a magnézium-ion előfordul a domináns nátrium-ion mellett. Az altípusok száma utal a szikesek magas kémiai változatosságára, hiszen viszonylag kis területről van szó. Sókoncentrációjuk széles skálán változik: a Kárpát-medence szikes tavai a szubszalintól (0,5 - 3 g.L-1) egészen a hiperszalin (>50 g.L-1) típusba sorolhatóak. Átlagos sótartalmuk 4 g.L-1 körüli – ez alapján a hiposzalin (3-20 g.L-1) típusba tartoznak (BOROS, E. et al. 2014). A magas sókoncentráció miatt a szikesekre sótűrő, ill. sókedvelő fajok jellemzőek, továbbá a vándorló madarak szempontjából kiemelkedően fontos élőhelyek, hiszen táplálkozó- és pihenőhelyként szolgálnak számukra (HORVÁTH, ZS. et al. 2013). A Kárpát-medence legnagyobb szikes tavai a Fertő tó és a Velencei tó állandó vizűek, emellett számos kisebb kiterjedésű, sekélyebb szikes található még a Duna-Tisza közén, továbbá a Hortobágyon, a Nyírségben, a Hajdúháton, a szerbiai Vajdaságban és az ausztriai Fertőzugban.