A magyar politikai kultúra hatása a magyar többpártrendszere

Abstract

Jelen tanulmányom részét képezi a magyar pártrendszert alkotó parlamenti pártok 1990 és 2010 közötti stabilitásának okait kutató, készülő doktori disszertációmnak. A pártrendszert jellegét, struktúráját, működését legerősebben és legközvetlenebbül meghatározó tényezők között van a politikai kultúra és tagoltság. A jelenlegi releváns magyar politikatudományi szakirodalmakban nincs egységes meghatározása a politikai kultúrának, ezért én a következőkben három definíciót is ismertetek: 1. Bihari Mihály definíciója: A politikai kultúrán azokat a csoportszerű tudati elemeket és objektivációkat értjük, amelyek a politikai tevékenységekkel kapcsolatosan funkcionálnak. A politikai kultúra összetevői közé tartoznak: a politikai nézetek és eszmék, a politikai értékek; a politikai ismertek; a politikai érzelmek; a sajátos politikai viselkedési minták és reagálási készségek (vitakultúra, politikai tolerancia, érvelési módok, vitatkozási metódusok); politikai előítéletek és beállítottságok. 2. Simon János meghatározása: A politikai kultúra egyrészt történelmileg kialakult csoportminőségű attitűdök, hitek, ítéletek, érzelmek és szimbólumok hálózatából áll, másrészt orinetálja a politikai magatartásokat, harmadrészt pedig rendet, értelmet és értelmezhetőséget biztosít a politikai folyamatok számára. 3. Körösényi-Tóth-Török szerzőhármas definíciója: A politikai kultúra a politikával kapcsolatos viszonyulások, prediszpozíciók együttese. Részét képezik a politikával, a politikai intézményekkel kapcsolatos kognitív, affektív, valamint normatív elemek. A politikai kultúrát egy pártrendszer fejlődésének megértése szempontjából a következők miatt fontos vizsgálni: A pártrendszer alakulása szempontjából fontos kondicionáló tényező a pártosodási hajlam, a pártok és a pártpolitizálás általában vett pozitív vagy negatív megítélése. A politikai kultúrában hordozott pozitív és negatív előítéletek, a kizárólagos vagy a kiegyezéses, konszenzuális politizálásra való hajlam tömeges elterjedése vagy hiánya erősen befolyásolja a pártok egymás közötti viszonyát, a koalíciós készségét és hajlandóságát, mindezeken keresztül azt, hogy a pártrendszer „középre tartó” vagy „széttartó” lesz-e.