Ingatlan-nyilvántartás az új Ptk. tükrében

Abstract

Az ingatlan-nyilvántartás első megjelenési formái a 12. századra tehetők, amikor létrejöttek azok az intézmények, amelyek a tulajdonjog biztonságát és a hitelezők védelmét szolgálták. Később a 15. századtól megjelentek a jelzálogkönyvek, majd a 18. század végétől azok a telekkönyvek, amelyek egyesítették a jelzálogkönyvek, valamint a városi könyvek funkcióit. A mai magyar ingatlan-nyilvántartás kialakulásában különböző gazdasági, társadalmi okok játszottak szerepet. Egyik jelentős jogforrás a középkori falusi-városi könyvek rendszere és a zálogkönyvek. Az ingatlan-nyilvántartás kialakításának másik igénye a közterhek nyilvántartásának követelményeként jelentkezett (földkataszterek). A németosztrák jogi térben kodifikált polgári törvénykönyvek az ingatlan tulajdonjogának átruházásához, más dologi jogok alapításához az ún. tradíciós rendszert vezették be, ezért vált szükségessé a telekkönyv. Ezt követően Magyarországon 1971-ben került sor alapvető változásra5, amikor megkezdődött az állami földnyilvántartást és a telekkönyvet összeolvasztó új ingatlan-nyilvántartás működtetése.6 Majd 1997-ben megszületett a jelenleg is hatályos eljárási törvény, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: ingatlan-nyilvántartási törvény).