Az önkormányzat mint cégtulajdonos
Date: 2010
Subject: jogtudomány
közigazgatási jog
önkormányzat
Jogi Tanulmányok
közigazgatási jog
önkormányzat
Jogi Tanulmányok
Abstract:
A 2009 nyara óta eltelt időszakban a BKV-val kapcsolatban napvilágot látott viszszás
szerződések ügye a jogalkotó figyelmét is ráirányította az önkormányzati (és
állami) gazdasági társaságok szabályozásának szükségességére. A dolgozatban arra
a kérdésre keresem a választ, hogy a megszületett szabályok valóban szolgálják-e
az átlátható és kiszámíthatóan működő „közvállalat” megszületésének igényét.
Az önkormányzatok az 1990-ben létrejött decentralizáció után jelenetős számú
közszolgáltatásért lettek felelősek. Az önkormányzatok által alapított gazdasági
társaságok nagyrészt valamely önkormányzati közszolgáltatás ellátásért felelősek.
Szükséges tisztázni, hogy mit érthetünk közszolgáltatás alatt. Sajnos a hatályos
magyar jogrendszerben nincs egy általánosan elfogadott közszolgáltatás-definíció;
így több ágazati törvény – kényszerűségből – az értelmező rendelkezései között
definiálja a „saját” közszolgáltatás fogalmát. Az egyik legáltalánosabb definíciót az
egyenlő bánásmódról szóló törvény adja: „közszolgáltatás: szerződés-kötési kötelezettség
alapján a lakosság alapvető szükségleteinek ellátására irányuló szolgáltatás,
így különösen a villamosenergia-, gáz-, hő-, víz-, szennyvíz- és hulladékkezelési,
köztisztasági, postai és távközlési szolgáltatás, továbbá a menetrend alapján
közlekedő járművekkel végzett közforgalmú személyszállítás”.1
További fontos jellemzője a közszolgáltatásoknak, hogy az ellátási kötelezettség
(szerződéskötési kötelezettség) esetenként a tevékenység kizárólagos jogának biztosításával
párosul. Tehát nem közömbös, hogy a szolgáltatást milyen hatékonysággal,
milyen költségek mellett képes a „közüzem” teljesíteni. Az említett jogi
monopólium a közszolgáltatókat a természetes monopólium állapotába hozzák.
Illés Mária így ír erről: „…a természetes monopóliumok legjellemzőbb esetei azok,
amelyeknél a tevékenység művelése földrajzilag is nagy kiterjedésű építményhálózaton
történik, illetőleg földrajzi területekhez kötött, kulcsfontosságú állomáspontok
tartoznak a gazdasági tevékenységhez, és az adott (konkrét) piaci igény kielégítésének
nincs más – az előzőével egyenértékű – megoldási lehetősége.”2 Az ilyen
természetes monopóliumokat szabályozni szükséges, hiszen a fogyasztónak nincs reális választási lehetősége, a szolgáltatást kénytelen az adott áron igénybe venni.
Az ideális szabályozó persze a piac és a piaci verseny, de sajnos jelen esetben pont
ezek „nem állnak rendelkezésre”. Ráadásul a monopolhelyzet, ha magántulajdonban
van, megpróbálja a profitot a maximális szintre emelni, ha pedig közösségi
(állami, önkormányzati) tulajdonban, akkor pedig elkényelmesedik.
Az 1990-ben létrejött önkormányzati rendszer (a helyi önkormányzatokról szóló
törvénynek és a vagyonátadásról szóló törvénynek köszönhetően) egy decentralizált,
széles gazdálkodási jogosítványokkal rendelkező alrendszere a magyar államháztartásnak.
A létrejött önkormányzatok széleskörű jogosítványokat kaptak a
vagyongazdálkodásban, hitelfelvételben és a helyi közszolgáltatások megszervezésének
intézményi formáiban. Az elmúlt két évtized tapasztalatai3 azt mutatják,
hogy az önkormányzatok – kihasználva a széles szervezetalakítási lehetőséget –
egyre több közszolgáltatást szerveznek meg költségvetésen kívüli szervezeti formákban.
Egyszerre látnak el tulajdonosi és árszabályozó szerepet: a hatályos szabályok
szerint ugyanis a települési önkormányzatok bizonyos közszolgáltatások
esetében árszabályozó hatóságként is működnek. Ez a kettős szerepkör sokszor
feszültségek forrása.