A tétel áttekintő adatai

Témavezető
dc.contributor.advisor
Bíró, Gáspár
Szerző
dc.contributor.author
Fejes, Eszter 
Elérhetőség dátuma
dc.date.accessioned
2018-03-06T09:23:17Z
Rendelkezésre állás dátuma
dc.date.available
2018-03-06T09:23:17Z
Kiadás
dc.date.issued
2005
Uri
dc.identifier.uri
http://hdl.handle.net/10831/34706
Kivonat
dc.description.abstract
Nemsokkal a hidegháborút követően a vezető neorealisták, mint Kenneth Waltz, John Mearsheimer és Christopher Layne Amerika unipoláris pillanatának végét kezdték hirdetni.1 A hagyományos hatalmi egyensúly elmélet szerint ugyanis az Egyesült Államok hatalmát hamarosan kihívás fogja érni a többi nagyhatalom részér ől, ezért magának kell kezdeményeznie egy új, multipoláris világrend kialakítását. Ez a nemzetközi viszonyok ún. „balance of power”-típusú megközelítése, ezzel szemben intézmény-centrikus, vagy konstruktivista gondolatmenetek állnak, melynek egyik különbsége a megközelítésben rejlik. A realista szerzők a már meglévő helyzet, érdekek és szándékok, vagy azok hiányát tekintik kiindulópontnak, míg a konstruktivisták az elérendő cél felől igyekeznek szemlélni ugyanezt a helyzetet. Szükségképpen másképp is látják. A multipoláris világrend viszont szemmel láthatóan várat magára. Történtek ugyan kezdeményezések az amerikai vezető szerep megkérdőjelezésére. Egyik sem volt azonban sem elég jelentős, sem elég átfogó ahhoz, hogy az Egyesült Államok lehengerlő katonai, anyagi, kulturális, kutatási vagy technológiai fölénye közül akárcsak az egyiket is ellensúlyozni tudná. Mégis, ha valaki ezeket a próbálkozásokat igen aggódva nézi, az maga az Egyesült Államok. Hogy lehet az, hogy láthatóan egyik nagy áramlatnak sem igazolódnak az előfeltevései? Sem az ellensúlyozásra, sem a feltartóztathatatlan demokratizálódásra nem utalnak jelek. Milyen irányban tér el a valóság ezektől az elméletektől? Megtévesztő lehet az is, ha Kína globális hatalomként való felemelkedését és lehetséges motivációit a hagyományos európai nagyhatalmi egyensúly rendszerében és logikájában próbáljuk meg értelmezni. Egyértelműnek tűnik, hogy ilyen arányú amerikai dominanciát nem lehet tartósan fenntartani a túlterjeszkedés veszélye nélkül. 2 Azzal is óvatosan kell azonban bánni, hogy a jelenlegi helyzetet a nagyhatalmak kialakulása, tündöklése és bukása fogalomkörében értelmezzük. E logika szerint azokat az argumentációkat is érdemes némi fenntartással kezelni, amelyek szerint Amerika pár száz éves története – főképp pedig birodalmi létének tartama – viszonylag rövidnek mondható. Az Egyesült Államok külpolitikája erős összefüggést feltételez az államok belső politikai berendezkedése és nemzetközi magatartása között. Érdekes az is, mennyire áthatja a hidegháború utáni politikai gondolkodást a „történelem vége” vágya, azaz egymással együttműködő demokráciák világrendszere, ahogy azt Fukuyama megfogalmazta. Az optimizmus alaposan megcsappant azóta, a megoldást azonban még mindig keresi a világ.hu_HU
Nyelv
dc.language.iso
magyarhu_HU
Cím
dc.title
Elméletek az amerikai külpolitikárólhu_HU
Nyelv
dc.language.rfc3066
hun
Terjedelem
dc.format.page
18hu_HU
Szerző szervezeti egysége
dc.contributor.inst
ELTE Állam-és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézethu_HU
Kulcsszó
dc.subject.hu
jogtudományhu_HU
Kulcsszó
dc.subject.hu
politikatudományhu_HU
Kulcsszó
dc.subject.hu
amerikai külpolitikahu_HU
Típus
dc.type.type
hallgatói dolgozathu_HU
Kiadás éve
dc.description.issuedate
2005hu_HU
A hallgató szakja, szakpárja, szakiránya
dc.description.course
Állam- és Jogtudományhu_HU


A tételhez tartozó fájlok

Elméletek az amerikai külpolitikáról
 

Ez a tétel a következő gyűjteményekben található meg

A tétel áttekintő adatai